8600 Siófok Szekrényessy Kálmán utca 1. +36 84 358 327

Hírek

  • 151 nap után újra pályán az SKC – előzetes
    2020. Augusztus 04.

    151 nap után újra pályán az SKC – előzetes

    Ez a pillanat is elérkezett, öthónapnyi kényszerszünet után szerdán végre újra pályára lép a Siófok KC. Csapatunk első felkészülési mérkőzésén a Motherson-Mosonmagyaróvárt fogadja a Kiss Szilárd Sportcsarnokban. A találkozó zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, az összecsapást viszont klubunk hivatalos youtube-csatornája élőben közvetíti.

    Helyzetkép

    Pár napnyi rehabilitációs pihenőt követően vasárnap, a felkészülés második szakaszába lépett csapatunk. Az első három hét kemény, fizikális terhelése után most előtérbe kerül a taktika, a klasszikus értelembe vett kézilabda, és sorban jönnek majd az edzőmérkőzések, a bajnoki rajtig szám szerint hat. Az első MKC elleni összecsapást kisebb sérülés miatt elővigyázatosságból kihagyja Tomori Zsuzsanna. 

    Visszatekerve az időt, 151 nap telt el azóta, hogy március 7-én hazai környezetben 40:20-ra legyőztük a török Kastamonut, és bejutottunk az EHF-kupa elődöntőjébe. Azóta a keret átalakult, Andrea Kobetic a folytatás mellett döntött, Tor Odvar Moen helyét pedig átvette honfitársa és korábbi segítője, Bent Dahl, aki apróbb változtatásokkal, de viszi tovább azt a játékstílust és filozófiát, melyre a Moen-érában lépett a klub.

    Érkezők: Laura van der Heijden (Bietigheim – jobbátlövő), Danick Snelder (FTC – beálló), Dinah Eckerle (Bietigheim – kapus), Tóth Gabriella (Érd – irányító), Kiss Nikolett (Érd – jobbátlövő), Tamara Horacek (Paris – balátlövő).

    Távozók: Silje Solberg (Győr – kapus), Kjerstin Solas (Byasen – balátlövő), Joanna Drabik (Lubin – beálló), Andela Janjusevic (Gloria Buzau – jobbátlövő).

    Ellenfélmustra

    Szerdai ellenfelünk az a Mosonmagyaróvár lesz, mely tavaly a bajnokság beszüntetésének pillanatában a tabella kilencedik pozícióját foglalta el. Változás történt a vezetőedzői poszton, Bognár Róbert helyét Gyurka János vette át, és a keret is jelentősen átalakult. Az MKC-ban folytatja pályafutását többek között a Győr által is megkeresett Tóth Eszter, a Németországból hazatérő Kovács Patrícia, valamint az ex-siófoki kapuvédő Szemerey Zsófi is.

    Érkezők: Tóth Eszter (MTK – irányító), Szemerey Zsófi (FTC – kapus), Sirián Szederke (DKKA – beálló), Strannig Zsófia (SZISE – balszélső), Kovács Patrícia (Metzingen – irányító).

    Távozók: Karoline de Souza (? – balátlövő), Ferenczi Annamária (Vasas – kapus), Laura Popa (Rapid Bucuresti – balátlövő).

    Gyurka János csapata már három edzőmérkőzést abszolvált a felkészülés kezdete óta. Az MKC legutóbb egygólos vereséget szenvedett el a Szombathely ellenében (26:25), azt megelőzően viszont legyőzte a Békéscsabát (30:25), illetve a magyar ifjúsági válogatottat egy 3×25 percig tartó összecsapáson (41:33).

    Egymás elleni múlt

    A két csapat egymás elleni bajnoki mérlege a szempontunkból nézve 9 mérkőzés, 8 győzelem, 1 döntetlen és 0 vereség. Az MKC tehát még sohasem tudott diadalmaskodni ellenünk, igaz a 2018/19-es szezonban a két csapat tavaszi összecsapásán az UFM Arénában nagyon közel álltak ehhez a bravúrhoz a hazaiak. A statisztikában megjelenő döntetlen (25:25), még a két csapat első összecsapásán született 2014-ben. Legutóbb januárban találkoztunk a Mosonmagyaróvárral, és arattunk roppant magabiztos győzelmet.  

    Edzői szemmel

    Bent Dahl (Siófok KC – vezetőedző): „Öt hónapja várunk erre a pillanatra. Kicsit úgy érzem magam, mint első nap az iskolában, már nagyon várom a kezdő sípszót, akarom mondani a becsöngetést. Ami a játékot illeti, most az a legfontosabb, hogy újra érezzük a közeget, felvegyük a ritmust, és elkezdjük összerakni a védekezésünket. Ez mindennek az alapja. Ha valamit nyerni akarsz, ha hosszútávon sikeres szeretnél lenni, akkor szükséged van egy masszív hátsó alakzatra. Arra lehet építeni a támadójátékot, a kreativitást, és a végén jöhetnek a látványos megoldások. Volt egy ötnapos szünetünk, ami után rögtön elvégeztük ugyanazokat a teszteket, melyeket a felkészülés kezdetekor. Nagyon elégedett vagyok az eredményekkel, kivétel nélkül mindenkinek sokat javult az állapota, a lányok nagyszerűen használták ki a regenerációs időszakot. Sajnálom, hogy holnap zártkapus mérkőzést kell játszanunk, de úgy gondolom, hogy a klub egy felelősségteljes döntést hozott. Mi is nagyon várjuk már a közös találkozást, de bízom benne, hogy szurkolóink a képernyőn keresztül is követnek minket, és szorítanak nekünk.”