8600 Siófok Szekrényessy Kálmán utca 1. info@skc-sportkomplexum.hu

Hírek

  • Győzelem az MTK ellen
    2020. Augusztus 15.

    Győzelem az MTK ellen

    Harmadik felkészülési mérkőzésünket is magabiztosan nyertük meg, igaz a különbség mértéke azért némileg csalóka lehet, hiszen Golovin Vlagyimir csapata 50 percen át remekül tartotta magát. 

    1. félidő: A mérkőzés első perceiben nehezen találtuk támadásban a megoldásokat, így ennek eredményeképpen 4:2-es hátrányba kerültünk. Sokáig azonban nem vezetett az MTK, gyorsan fordítottunk, de lerázni nem tudtuk a fővárosi kék-fehéreket, akik Marincsák Nikolett, valamint Pál Tamara találataival hol egyenlítettek, hol pedig a vezetést is átvették. Elöl rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de sokat ki is hagytunk, köszönhetően többek között Suba Sára remeklésének a gólvonalon. A félidőben mégis nálunk volt az előny (17:15).

    2. félidő: A padról érkező játékosok szinte kivétel nélkül hozzá tudtak tenni a játékhoz, többek között remekül szállt be Kiss Nikolett, és Tóth Gabriella is. Egészen az 50. percig jól tartotta magát az MTK, mely Dakos Noémi és Pál Tamara góljainak köszönhetően többször is visszakapaszkodott akkor, amikor már úgy tűnt, hogy eldől a mérkőzés. A hajrára azonban teljesen ritmusát és koncentrációját vesztette Golovin Vlagyimir csapata. Gyors és könnyelmű indításgólokkal tudtuk növelni az előnyünket, és arattunk végül tizenegy gólos győzelmet (40:29).

    Folytatás jövő héten, pénteken 16:00-kor a Győri Audi ETO otthonában. A mérkőzést a Sport Tv élőben közvetíti.

    Edzői szemmel

    Bent Dahl (edző – Siófok KC): „Helyenként tetszett a mutatott játék, de ezúttal is körülményesek voltunk, és a kelleténél többet egyénieskedtünk. A megbeszéltek szerint kell játszani, a figurákat ki kell játszani, a taktikát pedig jobban be kell tartani. Ezt kell állandósítanunk. Sok pozitívumot láttam ma is, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de akadtak negatívumok is, ilyen volt például a rengeteg kimaradt lehetőség. Értékes tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak. Kiss Nikolett és Tóth Gabriella is nagyszerűen szállt be, gyakorlatilag napról napra látom rajtuk a fejlődést, és azt, hogy beilleszkednek. Kiváló játékosok, akik sokat adhatnak a csapatnak.”

    Golovin Vlagyimir (edző – MTK Budapest): „Az utolsó 7-8 perc kivételével jól, gyorsan és ötletesen kézilabdáztunk. Viszont hiába játszunk ilyen szinten, ha a végjátékot nem bírjuk. Koncentráltnak, és nyugodtnak kell maradni, ezen kell javítanunk. Kevés tapasztalattal bíró, fiatal csapat vagyunk, talán ebből kifolyólag is alakult így ez a mérkőzés.”