8600 Siófok Szekrényessy Kálmán utca 1. info@skc-sportkomplexum.hu

Hírek

  • Tomori vezérletével hatgólos előnyt szereztünk
    2021. Április 02.

    Tomori vezérletével hatgólos előnyt szereztünk

    Döcögős kezdés után magabiztos, hatgólos győzelmet arattunk a HC Astrakhanachka „vendégeként”, az EHF European League negyeddöntőjének első mérkőzésén. Tomori Zsuzsanna ma támadásban és védekezésben is vezére volt a csapatnak. A párharc visszavágójára vasárnap délután kerül sor.

    1. félidő: A kezdő sípszó után kissé az öltözőben maradtunk, így ellenfelünk 3:0-val nyitott, mi pedig támadásban és védekezésben is kerestük a ritmust. A gólcsendet végül a 6. percben Katarina Jezic törte meg (3:1). Teljesítményünk folyamatosan javuló tendenciát mutatott, de Elena Zelenkova játékával, illetve lövéseivel nem tudtunk mit kezdeni. Az előny a félidő felénél így még mindig „vendéglátónknál” volt (8:7). A 17. percben aztán Gnonsiane Niombla lőtt egyenlítést érő gólt, amit egy jó védekezés utáni Simone Böhme találat követett (8:9). A fordítás után Vlatko Djonovic, a HC Astrakhanochka vezetőedzője kért időt. A folytatásban a két csapat 12:12-ig fej-fej mellett haladt. A vezetést ekkor Tomori Zsuzsanna szerezte meg újból, majd Tóth Gabriella is betalált, így először vezettünk kettővel (12:14). Ahhoz, hogy a szünetben is meglegyen a kétgólos különbség, kellettek Szikora Melinda védései, illetve orosz részről egy kihagyott hétméteres. Ami viszont fájó pont volt a szünet előtt, az Tóth Gabriella elvesztése egy rossz talajfogás után (14:16).

    2. félidő: A fordulást követően lépésről-lépésre tudtuk növelni az előnyünket (15:18). Ebben óriási főszerepet vállalt Szikora Melinda, aki egyre javuló védelmet kapott, illetve Tomori Zsuzsanna, aki tíz perc alatt négyszer is a kapuba talált. A 41. percben aztán 19:24-nél érkezett Vlatko Djonovic újabb időkérése. Elena Zelenkova vezérletével 20:25 után közelebb léptek az oroszok, háromgólos különbségnél pedig Zdravko Zovko is időt kért (22:25). Ellenfelünk a hajrában hét a hat elleni játékkal próbálkozott, viszonylag eredménytelenül. Az utolsó tíz percben kevés gól esett, 25:30-ról nehezen mozdultak el a csapatok. Voltak lélektanilag nagyon fontos pillanatok, kihagyott üres kapus helyzet, illetve Szikora Melinda bravúrok. Végül hatgólos előnnyel zártuk a párharc első felvonását, mely több mint bíztató a vasárnapi visszavágó előtt (26:32).

    Edzői szemmel

    Vlatko Djonovic (vezetőedző – HC Astrakhanochka): „Megérdemelten nyert a Siófok, nem játszottunk jól. Különösen igaz ez a védekezésünkre. Több kulcsemberünk is hiányzott, ezt tény, de hiányoztak a faultok is, ami révén könnyed gólokat engedtünk ellenfelünknek. Nem vagyok elégedett, de bízom benne, hogy vasárnap nagyobb ellenállásra tudjuk késztetni a Siófokot.”

    Zdravko Zovko (vezetőedző – Siófok KC): „Nem szabad elfelejteni, hogy ez még csak a párharc első félideje volt. Ellenfelünk jól kezdett, és igencsak megnehezítette a dolgunkat az első félidőben. Problémánk volt a védekezéssel, illetve a kapusteljesítménnyel, de ez a második félidőben megváltozott. Feljavultunk, és Szikora Melinda is hozta a fontos bravúrokat. Holnap pihenünk és feltöltődünk, hogy vasárnap legalább egy ilyen teljesítményt tudjunk újra a pályára tenni. Ha ez sikerül, akkor ott leszünk a Final 4-ban.”