8600 Siófok Szekrényessy Kálmán utca 1. +36 84 358 327

Hírek

  • Magabiztos győzelem, megvan a továbbjutás
    2021. Február 07.

    Magabiztos győzelem, megvan a továbbjutás

    Az EHF European League 4. fordulójának vasárnap délutáni összecsapásán magabiztos győzelmet arattunk a román HC Dunarea Braila ellen. Újabb győzelmünk egyben azt is jelenti, hogy két fordulóval a vége előtt megvan a továbbjutás. Cél azonban a csoportelsőség megszerzése, így nem dőlhetünk hátra a folytatásban.

    1. félidő: Az első percek védelmi hibái után ezúttal viszonylag hamar megtaláltuk a játék ritmusát, így kétgólos hátrányunkat ledolgozva gyorsan fordítottunk (4:3). Az állás az első játékrészben 7:7-nél volt utoljára egyenlő, ekkor azonban Gnonsiane Niombla vezérletével fokozni tudtuk a tempót, és némileg elléptünk ellenfelünktől (11:8). Előnyünket azonban nem tudtuk tovább növelni. Maria Kanaval és Aneta Udristioiu ugyanis mérkőzésben tartotta a vendégeket. A háromgólos különbséget azonban így is megtartottuk a szünetre (17:14).

    2. félidő: A szünet megtörte a ritmust, csapatunk pedig némileg az öltözőben maradt. A Braila egy 0:3-as kezdéssel rukkolt elő, ellenfelünk Maria Kanaval vezérletével egalizált, miközben kihasználatlanul hagytunk egy emberelőnyös szituációt (17:17). Fordítani azonban nem tudtak a vendégek. Ebben nagy szerepet játszottak Szikora Melinda védései, illetve Gnonsiane Niombla játéka irányítóban. Katarina Jezic a mérkőzés egészét nézve hatalmasat küzdött a falban, remekül pozícionált, és nagyon magabiztosan értékesítette a helyzeteit. A vendégek vezetőedzője Neven Hrupec 23:19-nél időt is kért, ekkor volt először négygólos a különbség. A lendületünket azonban ezúttal nem sikerült megtörni, újabb négy gólt helyeztünk el a vendégek hálójában, eldöntve ezzel gyakorlatilag a mérkőzést (27:19). Szikora Melinda hálója tizenhárom percen keresztül maradt érintetlen, a hajrában pedig elmaradtak az izgalmak. Újabb győzelmünk egyben azt is jelenti, hogy megvan a továbbjutás (31:24).

    Edzői szemmel

    Zdravko Zovko (vezetőedző – Siófok KC): „Minden mérkőzés más, ezt sem lehet összehasonlítani a kinti összecsapással. Ezúttal sem kezdtünk jól, könnyű gólokat engedtünk ellenfelünknek. Lépésről lépésre állt össze a védekezésünk, amiből már jöttek a lerohanásgólok. Gratulálok a csapatomnak, hiszen végig sikerült nagy intenzitásban kézilabdázni, aminek meg is lett az eredménye. Egy nagyon fontos győzelmet szereztünk. A különbség viszont úgy gondolom, hogy túlzó. Voltak ennek a mérkőzésnek sokkal szorosabb periódusai is, nem volt ekkora a differencia a két csapat között.”

    Neven Hrupec (vezetőedző – HC Dunarea Braila): „Ez egy nehéz találkozó volt a számunkra. Mélyebb elemzésbe most nem szeretnék belemenni, így a játékvezetők munkásságát sem kommentálnám. Nem maradt más hátra, mint előre. Van még két csoportmérkőzésünk, melyeken szeretnénk megragadni az alkalmat, de ez nem lesz könnyű. Bizonyos játékosoknak vissza kell térni, hogy főként védekezésben minőségi javulást érjünk el. A Siófok KC megérdemelte ezt a sikert, gratulálok nekik a győzelemhez.”

    Tomori Zsuzsanna (átlövő – Siófok KC): „Feszülten kezdtük a mérkőzést, sok hibát vétettünk védekezésben és támadásban egyaránt. Szeretnénk a sorozat végéig eljutni, de ahhoz csapatként kell előre lépnünk, hiszen innen már csak nehezebb ellenfelek lesznek. Sokkal jobban kell egymásba kapaszkodnunk, úgy érzem, hogy ez a kulcs.”